Mindennapjaink

Rossz vonatra ültem.

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 431

Első éves középiskolás és kollégista voltam, amikor egy hideg februári napon rossz vonatra ültem fel hazafelé. Menet közben vettem észre, hogy bizony nem áll meg minden állomáson. Ahol le kellett volna szállnom ott nem állt meg, csak négy állomással arrébb( Miskolcon). Megijedtem, mert az utolsó pénzemből vettem meg a vonatjegyet. 😲Anyukám hármunkat nevelt egyedül és akkoriban nem volt ilyen meg olyan segély. Ami költőpénzt tudott adni hetente, abból kellett gazdálkodnom.

Szóval beértem Miskolcra ės fogalmam sem volt, hogyan jutok haza. Abban az időben még vonalas telefonunk sem volt, hogy tanácsot kérjek… magamra voltam utalva. Siettem megnézni a “nagy táblán”, mikor indul legközelebb vonat visszafelé. Aztán azon agyaltam miből veszek jegyet, hiszen nem volt pénzem. 😔

Tanácstalanul körbenéztem és láttam ott mindenféle embert, a túl jól öltözöttől a koldulóig. Arra gondoltam, ha valakitől pénzt kérnék vonatjegyre, hogyan reagálna? 🤭Bátorságot merítettem és egy szimpatikus hölgynek elmeséltem a gondomat, de szinte rám sem nézett és tovább sietett. Már a sírás határán voltam és néztem az időt. Negyed óra múlva indult a vonatom és ha nem tudok vele elmenni, akkor már csak éjfél előtt lett volna még egy.

Kétségbeesve egy helyben ácsorogtam talán csodára várva vagy nem is tudom. Észrevettem, hogy az egyik jegykiadó hölgy többször rám nézett. Aztán intett a kezével, hogy menjek oda az üvegablakhoz ahol ő ült. Megkérdezte, hogy mi a baj rosszul érzem magam, mert nagyon sápadt vagyok? Elmondtam neki a történteket, megkérdezte melyik állomásra akarok eljutni és már csak azt láttam, hogy az üvegablak alatt kitolta nekem a jegyet. Alig tudtam kinyögni egy köszönömöt, mert majdnem elsírtam magam. A hálás szemem láttán csak annyit mondott, hogy siess mert mindjárt indul a vonatod.

Boldogan ültem fel a vonatra és az sem érdekelt, hogy ha leszállok még 8 km-t kell hazáig gyalogolnom a jeges szélben, föld utakon, erdőn keresztül és sötétben. Csak azon aggódtam, hogy anyukám ideges, mert nem értem haza időben, nem tudta hol vagyok ilyen sokáig.

Végre hazaértem, láttam az aggódást anyukám arcán és elmondtam mi történt velem. Megbeszéltük, hogy a következő héten úgyis gyakorlatra megyek Miskolc felé és megkeresem a jótevőmet… így is lett. Vittem egy kis ajándékcsomagot is.

Szerencsére dolgozott és rögtön megismert. Nem akarta elfogadni az ajándékot, de ragaszkodtam hozzá és mégegyszer megköszöntem, amit tett értem.

Akárhányszor arra jártam mindig megkerestem és sokat beszélgettünk. Ha csak 10 percem volt átszállni a másik vonatra, akkor is beköszöntem hozzá. 😊Összebarátkoztunk és később már az osztálytársaim is velem tartottak minden alkalommal, amikor csak tehettük.

Sajnos már nem él, de soha nem felejtelek el téged Irénke néni. Köszönöm a jóságodat és hogy ismerhettelek! ❤️🖤

Életünk során sok minden történik velünk, sokszor reménytelennek látjuk a dolgokat, de aztán az utolsó pillanatban mégis jön valaki, a segítő kezét nyújtja. Ezért soha nem szabad elfelejtenünk az emberi jóságot, kedvességet és segítséget. Ha egy ilyen emberrel hoz össze minket a sors, legyünk hálásak. Hiszen már egyre kevesebb van belőlük,belőlünk… emberséges emberekből. 🙏

Tetszik 27
Nem tetszik 0

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?