Mindennapjaink

Ez igaz?

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 161

Vagy mégsem?

Zsolt barátom, néhány évvel ez előtt, megismerkedett egy nővel, akivel aztán szépen, lassan, kialakították az érzelmi alapon működő kapcsolatukat. A párja Évi, nagyon sokáig nem hitte el azt, hogy a számára különleges fiúnak, pont ő kell. Elég sok időbe került az, hogy meggyőzze önmagát Évi arról, hogy Zsoltnak pont rá van szüksége.

Erzsike, aki az Évi barátnője volt, észre vette a változást Évin és addig faggatta, míg ki nem derült Évi titka, hogy már hónapok óta tart a románc Zsoltival és mennyire boldog ezzel a fiúval Évi. Meg is mutatta a fényképét Erzsikének, aki egy pillanatig habozott csupán, utána szemrehányóan csak annyit kérdezett, hogy tudod te egyáltalán, hogy milyen a múltja ennek a pasinak? Hogy egy ilyen helyes pasi mégis miért pont téged választ, mikor tuti van melletted ezer nője még? Meghát ha Évi te ismernéd a pasikat, rögtön láthattad volna, hogy ennek a srácnak a szeme sem áll jól!

Évi megütközve hallgatta a barátnőjét, egyszerűen nem értette, hogy miért fakadt így ki, bár a nagy részét ostobaságnak gondolta a hallottaknak, ugyanakkor az a bizonyos bogárka belecsücsült Évike fülébe és folyamatosan azt zúgta, hogy vigyázz Évi, ki tudja mit akar tőled a Zsolti!

Teltek a hetek, miközben folyamatosan rágta Erzsi az Éva fülét, hogy legalább teszteljék le a Zsoltit, mielőtt nagyobb baj nem lesz. Évi elkeseredésében beleegyezett, hogy Erzsinek van egy barátnője és majd ő megpróbálja felszedni a Zsoltit. Éva már azt sem bánta, hogy ő soha nem látta még ezt a barátnőjét az Erzsinek, neki elég lesz a végeredményt megtudnia.

Erzsi kikérdezte Évit a fiúja szokásairól, hogy hol lehet vele összefutni, amit a másik barátnőjének ugye el kell majd mondjon, hogy elinduljon a hűtlenségvizsgáló akció.

Pár nap múlva Évi kapott egy telefonhívást Erzsitől, hogy randevúzni fog az Erzsi barátnője a Zsoltival, mert tegnap “véletlenül” egymásba botlottak a buszmegállóban és a barátnőnek sikerült rávennie Zsoltit egy másnapi találkozásra. Keserves éjszakája volt Évinek, azt hitte, hogy soha nem lesz már reggel.

Másnap Évi izgatottan várta Erzsi telefonhívását, hogy az Erzsi barátnője milyen eredménnyel járt, amikor is megszólalt a telefonja. Zsolti hívta fel, hogy siessen gyorsan az egyik étterembe, mert nagyon fontos dologban kell beszéljenek, többet nem mondhat, mert most a férfi wc-ből telefonál, de ki kell mennie vissza az étterem részbe.

Évi semmit sem értett az egészből, ennek ellenére rohant a megadott helyre.

Amikor megérkezett és belépett az ajtón, majdnem elájult az izgalomtól, annyira szerette volna már tudni, hogy mi ez az egész, ám amikor szétnézett, akkor mindez csak még jobban összekuszálódott.

Ott ült Zsolti az egyik asztalnál. Nem egyedül. Egy nővel.

Odament hozzájuk, köszönt, majd megkérdezte a Zsoltival lévő nőtől, hogy mit keres ott. Erzsi csak habogott, mert mindenre számított, csak arra nem, hogy Évi fel fog ma bukkanni az étterembe. Zsolti arra kérte Évit, hogy üljön le, majd nem húzta tovább az időt, elmesélte Évinek, hogy pár nappal ez előtt “belebotlott” az Erzsi. Zsoltinak nagyon ismerős volt, de majd csak pár perc múlva esett le, hogy hol is látta a fényképét. Évi asztalán, ahol a közös-barátnős képen vannak együtt. Gyanút fogott a Zsolti, hogy lehet nem igazán véletlen ez az egymásba botlás és a beszédbe elegyedés, így kivárta a végét. A randevút is a tisztázás érdekében vállalta be és emiatt hívta ide Évit is. Erzsi mindezt zavartan hallgatta végig, majd Évi kérdésére, hogy miért csinálta mindezt, azt válaszolta, hogy Évinek minden sikerül az életben, neki meg egy normális pasi sem és ennyi neki is járna pedig! Évi csendesen, ám nagyon határozottan csak ennyit válaszolt: neked már ennyi sem jár ezentúl. Takarodj, soha többé nem akarlak látni!

Hogy mi ebben a tanulság? Kíváncsian várom a véleményeteket kommentben.

Tetszik 1
Nem tetszik 1

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?