Mindennapjaink

Nők kontra fėrfiak

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 183

A mai napig kényes téma az egyenjogúság nők és férfiak között. Saját véleményem az, hogy mi nők igazából soha nem leszünk az ő szemükben velük egyenlőek. Az meglehet, hogy sok férfi hangoztatja,hogy annak tekint minket, de ott belül… bennük… az agyukban soha.

A munkahelyemen történt 15 éve egy dolog és talán emiatt gondolom így. Egy nagy cégnél dolgozom már 35 éve és egy bizonyos kisállat fajtával,közel 100 ezer darabbal foglalkozom. Ez a szakmám ės szeretem is. Ahogy írtam annak idején volt egy ötletem, hogyan lehetne az állatok etetőberendezését átalakítani, modernizálni szinte költségmentesen. Az ötletemet elmondtam a karbantartó fiúknak és megkérdeztem mi a véleményük. Nagyon tetszett nekik és azt mondták megbeszélik a főnökkel. Ez meg is történt, sőt pár héten belül kész is lett a berendezés.

Kis idő múlva a fiúk boldogan újságolták, hogy nem kevés pénzjutalmat kaptak ezért a munkáért… én is örültem az örömüknek, hiszen baráti kapcsolatban voltunk mi munkatársak. De egy idő után kezdtem csalódott lenni, mert mindig csak azt láttam és hallottam, hogy milyen ügyesen és okosan kitalálták a fiúk ezt a tervet, stb..stb…

Amikor már sokadjára ezt hallottam, megkérdeztem mi lett volna, ha nem mondom el az ötletemet. A fiúktól az volt a felelet, hogy “jó, jó… de mi szereltük össze.” 🤔 A főnök ekkor hallotta először, hogy az én ötletem volt. Azt gondoltam legalább egy szóbeli dicséretet kapok tőle, de mit is várhattam volna egy hímsoviniszta embertől. Azt mondta “ugyan már.. nem hiszem el, hogy egy nőnek ilyen dolog eszébe jutna. Ez a f@sz@ ötlet csakis férfi agyban születhetett. 🙁👿

Nagyon rosszul esett ez a hozzáállás, pedig nem vártam érte jutalmat, csak egy pár jó szót. Ezért, de csakis ezért úgy döntöttem a “nagy főnöknek” szóvá teszem, ha a fiúk is ott lesznek. Meg is történt a tájékoztatás. A fiúk sem tagadták le és látszott rajtuk, hogy szégyellték amiért nem az elején mondták el. Megkaptam én is a pénzjutalmat. Örültem neki… habár nem ez volt a célom csak annyi, hogy elismerjék egy nőnek is lehet annyi gógyija, mint egy pasinak. A közvetlen felettesem el sem tudta titkolni, mennyire lenézi a nőket. Viszont a nagy főnök azóta minden szakmai és nem szakmai dolgot velem beszél meg és kikéri a véleményemet.

Az elmúlt évek alatt lett volna jó pár ötletem, de megtartottam magamnak. Hiszen ki vagyok én❓… csak egy nő, aki teszi a dolgát minden nap. 🤷‍♀️ Nem az a célom, hogy sikeres legyek, csak értékes ember szeretnék lenni. Sőt egyenlő sem akarok lenni a pasikkal, mert aki hímsoviniszta, az is marad.

Nem is kívánok más lenni, mint ami…, de ami vagyok azt miért ne lehetne tökéletesíteni? Meghagyom a pasiknak a gondolkodást a munkában, amióta rájöttem úgyis csak annyit látnak bennem, amennyit akarnak. A kreativitásomat azóta más területen kamatoztatom és tudom nem vagyok több másoknál, de kevesebb sem❗️

 

Tetszik 17
Nem tetszik 0

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?