Mindennapjaink

Önfeladás

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 350

A tegnapi bejegyzésem visszhangjára reflektálok most.

“Akinek nincsen gyermeke az nem képes megérteni, hogy mi az a szülő-gyermek kapcsolat?”

Nem, akinek nincs gyereke annak fogalma sincs. Fogalma sincs milyen mikor minden elé helyezünk valamit és már nem a mi érdekünk számít. Az másodlagos.

 

Nos, kezdjük akkor azzal, hogy meddig köteles egy szülő arra, hogy figyelembe vegye a gyermeke érdekeit?

Maximálisan figyelembe kell venni mindaddig, amíg a szülő érdekei nem sérülnek, amennyiben a gyermek elfogadható érdekei érvényesülnek, onnantól kezdve a szülő érdekeit is meg kell valósítani, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül.

Példa: megismerkedik két ember, akiknél legyen az egyszerűség kedvéért, csak az egyik félnél gyermek, a másiknak nincsen. A pár úgy gondolja, hogy ideje összeköltözniük, mert szeretik egymást és úgy érzik, megtaláltál életük párját. Most jön a gyermek, aki ellenzi az új kapcsolatot, az egyszerűség kedvéért, szimpla irigység-féltékenység miatt. Ekkor a fenti idézet szerint fontosabb a gyermek érdeke és önfeladóvá válik a szülő és az lesz amit a gyermek mond? Ez lenne tényleg a normális? Nem jobb lenne az, hogy a felnőttek döntik el, hogy hogyan tovább? Tény, hogy nem lesz egyszerű eset a folytatás ilyen  körülmények között, ám érthető gondolom az, hogy

nem lehet a végtelenségig csakis a gyermek akaratának megfelelni, fontos a szülő saját boldog élete is!

Természetesen sok olyan szülő van, aki abban a tévképzetben éli le az életét, hogy a gyermeke sokkal fontosabb még önmagánál is, ám erre is nézzünk egy életszerű példát.

A szülő sokat dolgozik, hogy a gyermekének meglegyen mindene, kocsija, háza, bankban megtakarítása a gyermek javára, majd ezt a példát adja tovább a gyermekének, aki szintén az ő gyermekének fog élni, miközben a saját élete úgy múlik el, hogy nem is élt, csak gürcölt. Ez lenne valóban az élet értelme?

Tetszik 8
Nem tetszik 0

Még szintén kedvelheted...

2 hozzászólás

  1. Nem.
    Ez ki van forgatva el van túlozva.
    Én is anya vagyok, világ életemben imádtam a lányom, életem legdrágább kincse.
    De ez nem azt jelenti, hogy én mint nő, mint ember megszüntem létezni. És a nagy ANYÁVÁ lényegültem. Dehogy is. Megy ez együtt is. A gyereket lehet úgy is szeretni, támogatni, segíten,i az életre felkészíteni, hogy közben nem áldozzuk fel, hanem jól érezzük magunkat a bőrünkben, megvan az egyéni önálló életterünk is. 🙂

    1. Örülök, hogy van kivétel és képes vagy egyensúlyt elérni ebben 🙂

Vélemény, hozzászólás?