Mindennapjaink

Miért jó így?

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 199

Ma ismét megajándékozott a sors egy csettel, a hölgynek szintén nagyon faszagyerek vagyok, csak az iránt érdeklődik, hogy a távolsággal hogyan is állok. Jeleztem, hogy nem zárkózok el a távolságtól abban az esetben, ha értékes számomra a nő.

Megkérdeztem tőle, hogy ha úgy alakulna a lehetőség, ő tudna-e költözni? Na itt jött a mára már szokásos: neked nincsen gyermeked, így nem tudhatod ez mit jelent, de MIATTA nem tudok elköltözni, mert igaz, hogy már lassan önálló lesz a gyermek, nade ez mégiscsak az otthona és a többi és a többi. Nem írom le betűről-betűre a beszélgetést, a hiteles tartalmat próbálom meg kiemelni, amennyiben a beszélgetőtársam írásban erre felhatalmaz, szívesen ideteszem a teljes beszélgetésünket.

Először is, akinek nincsen gyermeke az idióta? Akinek nincsen gyermeke az nem képes megérteni, hogy mi az a szülő-gyermek kapcsolat? Elárulok egy titkot: akik a gyermeket maguk előtt tolják, mint egy pajzsot, azok a saját gyengeségüket igyekeznek eltakarni, hogy a gyermekre fogják, miatta nem akarnak kimozdulni a komfortzónájukból, a valóság ellenben az, hogy na, ők ugyan nem hoznak áldozatot senkiért sem!

Alapvetően még tisztelni is tudnám azt, aki elsőre azt mondja nekem, hogy nézd, nem szeretnék innen elköltözni, mert itt érzem magam jól és…. és itt minden jöhet ami a valóság. Ám egy gyermekkel takarózni… nem minősítem.

Később aztán már elismerte, hogy a munkája miatt sem tudna kimozdulni, vagy csak nehezen, és hogy mennyire szereti az adott települését és emiatt sem gondolkodik költözésen.

Tudjátok mi a legrosszabb ebben az egészben? Hogy egy (szerintem) átlagon felüli értelmi képességű emberrel beszélgettem. Akkor mit várjunk egy átlagostól, ha nekik sem megy? 

Tetszik 2
Nem tetszik 0

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?