Mindennapjaink

Jó tett helyébe jót várj?

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 155

Háááátttt…. nekem nem sokszor működött eddig, bár volt kellemes meglepetésem az önzetlenségemből fakadóan, ám a mai történetem meglepett.

Reggel korán utaztam egy szerződést megkötni, egy komolyabb kutyakiképzéssel kapcsolatos projektben, amikor látom, hogy mögöttem egy mentő ugyan villogó és hangjelzés nélkül, ám siet. Nekem nem okoz ez problémát, hiszen a magam részéről tisztelem az életmentés minden formáját, így igyekeztem lehúzódni, majd amikor láttam, hogy elmehet, kitettem az irányjelzőt jobba, villantottam, hogy mehet, el is húzott szépen mellettem. Ezzel a történet részemről lezárva.

Azt hittem legalább is, hogy lezárva, ám pár óra múlva hív valaki, hogy ő ez és ez, neki az xy mentős adta meg a telefonszámomat, amit a kocsimon látható reklám feliratból mentett el, hogy kutyakiképzéssel foglalkozok és azért engem választottak, merthogy aki villogó nélkül is segíti a mentősöket, az rossz ember nem lehet. Ebben megerősítettem 

Neki szüksége van hamarosan kutyakiképzőre, egy elég nehéz feladatra, amikor tudok, menjek és megbeszéljük… délben értem oda, 13 órakor a szerződést meg is kötöttem vele. Még most is csak lesek ki a fejemből, mert ez számomra annyira abszurd Magyarországon, hogy ha nem velem történik meg, lehet el sem hiszem, hogy van ilyen.

Azt hadd ne kelljen ecsetelnem, hogy milyen kedvesen várt a megbízóm emberileg, jó volt érezni a bizalmat és az emberi tiszteletet, amit természetesen tőlem is megkapott.

Hát valahogy így is lehet létezni mutyisztánban.

Tetszik 13
Nem tetszik 0

Még szintén kedvelheted...

1 hozzászólás

  1. Igen Tomi ma Magyarországon van ilyen IS, és szerencsére egyre többször tapasztalok hasonlót. 🙂
    Érdemes jót tenni, figyelmesnek lenni, mert azon kívül hogy jó érzés, ha nem is mindig attól, akivel szemben, de előbb utóbb mindig visszakapod. 🙂

Vélemény, hozzászólás?