Mindennapjaink

Sokáig tartott, mire megtanultam.

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 159

Legalább én elmondhatom, hogy megtanultam.

Kb 23 évvel ez előtt, megismertem egy nagyon kedves és vonzó nőt, akivel bizony, már az első randin is, nagyon komoly dolgok történtek. A sok okos nő szerint, itt akkor vége is kell legyen a történetnek.

Nem így történt, hanem lett belőle 7,5 év együtt élés, aminek én vetettem véget, pedig szerettem őt még akkor is. Hogy miért hagytam el mégis?

Mert olyan dolgokat tett meg, amik nekem nem tetszettek és hiába szóltam, hogy ez engem irritál, nem változtatta meg ezeket a dolgait. Miért érdekes mindez?

Az azóta eltelt 15 évben, hogy elhagytam ezt a klassz nőt, megtanultam valami nagyon fontos dolgot. Megtanultam helyesen beletenni a mérleg 2 serpenyőjébe a történeti elemeket, így az egyik oldalra a mit kapok és a másik oldalon a mi nem tetszik dolgokat.

Akkoriban még azt képzeltem, hogy nekem egy tökéletes nő jár, ma már pontosan tudom, hogy nem létezik tökéletes ember, maximum olyan, akit el tudok fogadni az összes tulajdonságával. Vagy éppen nem.

Az vigasztal az egészben, hogy azt a nőt hamarosan feleségül vette egy olyan férfi, akinek nem a tökéletesre volt szüksége, hanem arra, aki valójában volt. És azóta is boldogok együtt. Ha már nekem nem volt elég eszem hozzá.

Azt ne hidd, hogy te nőként, nem követed el, ugyanezt a marhaságot, ha szándékosan nem törekszel okosan élni és okosan szeretni. Sem pasiként, sem nőként nem könnyű helyesen cselekednünk.

Tetszik 5
Nem tetszik 0

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?