Mindennapjaink

Őrangyal vagy véletlen szerencse?

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 114

Ahogy közeledik az elhunyt bátyám születésnapja, egyre gyakrabban gondolok rá. Felidézem a vele töltött időszakot. A sok emlék közül van egy, ami máig rejtély számomra.

Középiskolások voltunk, ő 18 éves volt én pedig 16. Hétvégére jártam haza, mert kollégista voltam, de a tesóm mindennap haza tudott járni, másik suliban tanult. December közepe volt, hazafelé utaztam téliszünetre. Pár állomással később ő is felszállt a vonatra. Örültünk egymásnak és mondta, hogy nem kell gyalog haza mennem, ha lekésném a buszt, mert ahol leszálltunk, még 8 km-re laktunk, ahová nagyon gyér volt a buszjárat. A motorját egy kedves ismerősünknél tette be reggelente és suli után onnan indult haza.🏍

Aznap ónos eső esett, jég borított mindent.  Megbeszéltük, hogy hol várjam az útszélén, amíg elmegy a motorért. Nagyon féltem a jeges út miatt, de azt mondta “ne félj Hugi, majd nagyon lassan vezetek”. Kis idő múlva jött is. Láttam a sötétben, ahogy lassan kikanyarodott az utcából és felém tartott. De olyan jeges volt az út, hogy valahogy az útközepéig csúszott és ott tudott megállni.

Elindultam felé és azt kiabálta “vigyázz!!”… Hirtelen a semmiből egy autófényét láttam, de már meg sem tudtam moccanni olyan közel volt, hogy pár másodperc és elgázol 🥺🤭… csak az erős fényt láttam semmi mást és becsuktam a szemem. Lepergett előttem az a kevés 16 év, amit addig éltem. Amikor újra kinyitottam, szorosan a bátyámat öleltem és éreztem, ahogy a hátamat súrolja az autó (kisbusz) és megállt. Kiugrott a sofőr és ijedten kérdezte, hogy rendben van-e minden. Nem tudtam megszólalni, a bátyám mondta, igen rendben és még motyogott valamit a csúszós útról. A sofőr csodálkozva nézett rám és annyit mondott “azt hittem, hogy elgázoltam! Nem értem mi történt ez hihetetlen, de szerencsére nincs semmi baj.” Aztán elköszönt és mindenki elindult az útjára.

Ahogy hazaértünk kérdeztem a tesómat, hogyan kerültem mellé olyan hirtelen, amikor jött a kisbusz. 🤔 Azt mondta ő sem tudja, csak egyszerűen ott álltam mellette. Anyánknak nem szóltunk róla, csak pár hét múlva mondtam el neki, hogy mi történt velünk. Anyukám annyit mondott, hogy ott volt velem az őrangyalom és vigyázott rám. 🙏

Vannak ilyen megmagyarázhatatlan dolgok az életben. Ha úgy is volt, ahogy anyukám mondta, mi lehetett a célja velem az őrangyalnak?? Ha nincs ott velem, nem születik meg a fiam. Nem lett volna, aki ápolja utolsó éveiben anyukámat. Nem ismernének azok az emberek és rokonok, akik kedvelnek vagy szeretnek. A barátaim és a kollégáim sem, akikkel megannyi felejthetetlen élményeink vannak és még sorolhatnám, de hosszú lenne.

Úgy érzem nagy kiváltság életben lenni, gondolkodni, örülni, szeretni és visszaemlékezni…. A szép emlék egy csodálatos ajándék, ami az egyik legbecsesebb kincsünk. Amire vigyázunk, amit óvunk és védünk. Az emlékeinket senki nem veheti el tőlünk.

Nem tudom őrangyal volt vagy véletlen szerencse, de hálás vagyok érte. Mindazoknak is hálás vagyok, akikre most a cikk írása közben gondoltam, nélkülük én sem lennék az, aki most vagyok…😇🥰

Tetszik 13
Nem tetszik 0

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?