Mindennapjaink

Ilyen ez a történelem ( +18 )

Kérlek oszd meg!
Látogatók eddig összesen: 154

Majdnem ismétli önmagát. Mert hogy én is “menekültem” már emeleti ablakból az ereszcsatornán.
Nem voltam még 20+-os sem mikor a történet játszódott. Egy barátnőmmel szórakozni voltunk, kicsit belecsaptunk a lecsóba és hajnalban indultunk csak haza a HM Klubból.
Épp néztük az éjszakai járatokat, mivel tudnánk hazamenni, mikor megállt mellettünk egy fekete Merci, két pasi ült benne. Megkérdezték:
– hé parasztok melyik út megy Budára?

Na jó, “hé parasztok” nem volt, és maga Mátyás sem ült a gépsárkányban.
Szóval útbaigazítást kértek, mi meg kézzel-lábbal elmutogattuk, hogy itt jobbra, aztán kettőt balra és ott lesz a cím.
Megkérdezték, nincs-e kedvünk személyesen navigálni őket. A 10 évvel idősebb barátnőm (nagyon vagány csaj) mondta, hogy menjünk. Hipp-hopp oda is értünk a lakáshoz, bementünk, kaptunk pezsgőt. Kiderült, hogy szlovákok, a focista és az edzője.
Csinos volt a focista (olyasmi, mint amit Áfonya videójában láttam, vagy maga Beckham inkognitóban) s amíg mi a konyhában töltögettünk és beszélgettünk, addig az “öreg” berakott egy pornófilmet és úgy fűzte a barátnőmet, akinek semmi kedve nem volt már semmihez, csak aludni. Kiszaladt a bejárathoz, levette a cipőjét és kitörte az ajtó üvegbetétjét, hogy menekülni tudjunk. Én addig kinyitottam az ablakot és valahogy (magam sem tudom hogy, de a kezem nem sérült meg) lecsúsztam-másztam a földre.

Kint voltunk mindketten a barlangból. Látjuk ám hogy a két megvadult oroszlán kijött, beültek a Mergába és reflektorral pásztázták a terepet, mi addig egy árokban meglapulva reszkettünk.
Nem láttak meg bennünket, így végül csikorgó gumikkal a belváros felé vették az irányt.
Mi gyorsan fogtunk egy taxit és hazavitettük magunkat a barátnőm lakásába, ahol reggelig tárgyaltuk ezt a nem mindennapi eseményt.
Az én kis focistám bár kanos volt, de egyáltalán nem volt durva, ha jól emlékszem tört magyarsággal egész szépeket mondott, na és ahogy csókolt. Mindegy, kimaradt az életemből.
Erre mondják, fiatalság bolondság. A mai eszemmel dehogy mennék bele egy ilyen kalandba. Meg ugye már nem is kínálnák fel a Merci ülését sem, és az ereszcsatorna sem biztos hogy megbírna. Pedig milyen “jó kis orgia” lett volna. 

Tetszik 2
Nem tetszik 1

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?